Tisztelt Plébános Úr, Polgármester Úr, Kedves ünneplő Szerdahelyiek!

Ma, Szent István napján azért gyűltünk össze itt, ezen a téren, hogy ünnepeljünk, emlékezzünk. Emlékezzünk első szent királyunkra, életművére, minden e hazában élő társunkra vonatkozó végakaratára.

Szent István király 44 éves országteremtő munkájával megalkotta uralkodásának előfeltételeit, és szívós energiával, okos taktikával fogott hozzá a magyarság nemzetpolitikájának megvalósításához. Ha ezer évvel ezelőtti politikáját áttekintjük, megdöbbentő hasonlóságot találunk a szent királyt, és a minket is megoldásra késztető feladatok között. Melyek ezek?

A kereszténység lényegének megértése, hétköznapi életünk részévé tétele; a nemzeti függetlenség megtartása mind a keleti, mint a nyugati hatalmakkal szemben; erős állam és a politikai egység megteremtése; végül a magyar nemzeti-népi jelleg és szokások, a magyar identitás megőrzése, az európai társadalmak közé való beilleszkedés mellett.

Azok, akik a keresztény király emlékét feledtetni igyekeznek, gyakran beszélnek arról, hogy az igazi országalapító Géza fejedelem volt, Szent István nem végzett semmi egyebet, mint annak örökét befejezte. Ha ez így lett volna, ma nem Szent Istvánt, hanem Gézát tekintenénk országalapítónak, és Őt őrizte volna meg így a nemzet kollektív tudata.

De nem így történt, államalapítóként Szent Istvánt tiszteljük azért, mert alapjaiban tett mást, mint elődei. Megkeresztelkedve, és aktív hitéletet élve segítségül hívta Istent hétköznapi munkájához, feladataihoz. S a hatalmas munkát, hittel, alázattal, hálát nem várva végezte el. Mint uralkodó tudatában volt Isten előtti felelősségének. Ezt a gondolatmenetet méltón igazolják fiához, Szent Imre herceghez írott intelmeinek sorai:

,,Uralkodjál szelíden, alázattal, békésen, harag és gyűlölködés nélkül! A király koronájának legszebb ékszerei a jótettek; azért illő, hogy a király igazságossággal és irgalmassággal, valamint a többi keresztény erénnyel ékeskedjék. Minden nép saját törvényei szerint él; add meg az országnak a szabadságot, hogy aszerint éljen!''

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Szent István hosszú uralkodásának vége felé – amikor fia halála után veszni látta munkáját és így Magyarországot a széthúzás és az ország megsemmisülésének reális lehetősége fenyegette –  felajánlotta a koronát, Magyarországot Szűz Máriának, a magyarok Nagyasszonyának. Hitének, és döntésének helyességét az igazolja, hogy él Magyarország, él, bár nagyon beteg a nemzet! Azzal búcsúzott tanácsosaitól, hogy maradjanak meg az igaz hitben, szeressék az igazságosságot és főleg hűségesen ápolják a kereszténység zsenge vetését. 1038. augusztus 15- én, Nagyboldogasszony napján hunyt el Esztergomban. Testét a királyok városában, Székesfehérvárott temették el az éppen felszentelt bazilika márványkoporsójában.

Szent István halála után - ahogyan azt Ő jól sejtette - hosszú pártoskodás, és háborúskodás vette kezdetét, ezért1062-ben testét a bazilika altemplomába rejtették. Ekkor vették észre, hogy jobb keze csodálatos módon épen maradt, ezért azt a test többi részéről leválasztva, külön őrizték. Sírjánál számtalan imameghallgatás és gyógyulás történt, ezért 1083. augusztus 20-án a későbbi Szent László király oltárra emeltette Istvánt, a fiát Imrét, és annak nevelőjét, Gellért püspököt.

Ha a Budapesti Szent István Bazilikában járunk, az egyik kápolnában, díszes ereklyetartóban drágakövekkel ékesítve első szent királyunk ökölbe szorított, mumifikálódott jobb keze látható, és látogatható, immár csaknem negyed százada.

Tisztelt Ünneplők!

Aki „bomló húscafatnak” titulálja SzentIstván jobbját, biztosan nem úgy akarja az ország sorsának jobbítását, mint első királyunk. Az atomok milliárdjai, melyek ezt a csodásan ránk maradt ereklyét alkotják – Szent István testének elemei voltak. Ezt a kezet emelte esküre, kulcsolta imára, vagy éppen kardját markolta vele. Az erős szorítású kéz persze szimbolikus is, nem csak egy utolsó szorításba merevült haldokló keze az, hanem az erősakaratú Országteremtő jelképévé vált.

Több mint két évszázada, hogy Mária Terézia elrendelte augusztus 20, Szent István napjának megünneplését. Az elmúlt évtizedek alatt volt úgy, hogy az Alkotmányt, volt úgy, hogy az Új kenyeret ünnepeltük ezen a napon, de ma ez már lényegtelen!

A lényeg az, hogy miként éljük meg, értjük meg a Szent István-i üzenetet. Akarjuk-e Magyarországot jobbítani, akarjuk-e a napjainkban súlyos válságban lévő országot, Szent István Magyarországát mégegyszer felépíteni?

S ha igen, akkor példa van éppen elég itt, a zselici dombok között is, csak illően az utódokhoz, emlékeznünk kell.

Emlékeznünk kell Győr lovag fiára, Ata nádorra, aki a Kapos mentén 1062-ben bencés kolostort alapított; Emlékeznünk kell Makariás ispánra, kinekfia Tamás 1230-ban vásártartási jogot kapott Ropoly várashely alatt, a szerdainapokra;

Emlékezzünk azokra, akik felépítették azt a templomot, mely 700 éve már itt állt, s emlékezzünk a pálos szerzetesekre, akik itt ezen a vidéken építettek monostort akkoriban; Emlékezzünk a Dersfiekre, a Szerdahelyiekre, a Monoszlóiakra, favágókra, földművesekre, szőlősgazdákra, téglavetőkre, s mindazokra, akik ezen a tájon éltek az elmúlt ezer év alatt. Mert ők mind a szentistváni Magyarország örökösei voltak, akik tehetségük szerint építettek, éltek előttünk, tették amit kellett.

Emlékezzünk a tegnap építőire, azokra, akiknek neve nem maradt fenn az írásokban, s azokra is, akikre még emlékezik közös tudatunk:

Dr. Hoss József apátplébánosra, aki 75évvel ezelőtt épített templomot ismét a régen elpusztult helyett, emlékezzünk Kappéter mérnök úrra, a templom tervezőjére, s emlékezzünk mindazokra, akik véghezvitték ezt a munkát.

Emlékezzünk a falu korábbi vezetőire, tanáraira, orvosaira, mindazokra, akik segítették a közösséget, s tehetségük folytán áldás, öröm juthatott sokaknak mindennapjaikra. Emlékezzünk a mindennapok napszámosaira: édesanyákra és édesapákra, akik életeket neveltek a holnapnak.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Sok a feladat ma is, országépítés áll előttünk, éppen úgy, mint elődeink és Szent István előtt állott. De tudjuk már: ezt a munkát csak az Ő példáját követve, csak hittel és alázattal van esélyünk elvégezni.

Ma délben is megszólalnak a szerdahelyi harangok, talán még ünnepélyesebben, mint máskor. Ehhez az ünnephez, az előttünk álló sok munkához, kívánok mindnyájuknak erőt és Isten áldását, azzal a négysoros verssel, melyet a Szent István harangra öntetett 1928-ban Hoss József apátplébános Úr:

„Zengő szavamra a lelketek jöjjön,

Túl az anyagon és túl a földön.

Szómba, ha kérő imákkal léptek,

Eljövend újra volt dicsőségtek.”